Toborzás a toborzó jelenethez
Mint azt tapasztalhattátok, idén rendhagyó módon egy toborzójelenettel emlékeztünk meg a forradalom és szabadságharc március 15-i évfordulójáról. Ennek a műsornak előéletéről és kialakulásáról mesélek nektek.
Az előadnivaló, azaz Tamási Áron: Kossuth nevében című egyfelvonásosa mint ötlet már adott volt, csak szereplőket, zenészeket, táncosokat – és mint később kiderült éneklőket is kellett találni és beszervezni. A darabban több karakterszerep is van, ezért, és osztályom érdektelensége miatt is, úgy éreztem, nem szabad ragaszkodnom az október 23-i műsorban még működő csak osztályból válogatott szereplőkhöz. Felkértem tehát más osztályokból is diákokat. Talán el sem tudjátok képzelni, de már januárban. Kaptam visszautasítást is, de végül a főbb szerepeknek megvoltak a gazdái, csak a februári időszak betegségekkel tarkított eleje nem engedte, hogy elkezdjük az olvasópróbákat. Utána jött egy sítábor, ami alatt nem annyira sikerült nélkülem ennek nekifogni. Így maradt két hét, hogy színpadképes valamit hozzunk létre. Nem állítom, hogy mindig biztos voltam benne, hogy lesz előadás. A szövegek tanulása, a próbákra járás hagyott némi kívánnivalót maga után. Újabb betegségek miatt szereplőcserék is voltak. Húúú….
Aztán jöttek a próbák, mikor már a zenészek jelen voltak. Felcsillant a remény. Aztán bekapcsolódott Joli néni és az énekesek (A szereplők nem óhajtottak énekelni. Mi, hogy legyen? Énekkar! Köszönjük Joli néni!) Megérkezett Attila is, a rutinjával, és olyan koreográfiát hozott össze, amit el tudtunk táncolni. Elkezdett élni a darab. Pénteken előadás, de szerdán délután még minden jelenlévő szöveggel a kezében próbál a dobogón! Ebből mi lesz?
Eljött a péntek, előadás. Majd csak lesz valahogy. A jelmezek megjöttek.
Itt muszáj megállni. A jelmezekért, ha kölcsönzőből hozzuk, akkor százezres nagyságrendű bérleti díjat kellett volna fizetni kétszer annyi kaució mellé. Ezt baráti segítségből sikerült megspórolni. Köszönet Lévai Levi és Mező Fruzsi szüleinek és a huszároknak, akik kölcsönadták nekünk a ruhákat
.
Szóval péntek, beöltözés és próbák az alagsorban. Lássatok csodát! Először fordul elő, hogy mindenki ott van a próbán, és mindenki tudja a szöveget! A darab pergősen megy! Csodás érzés volt.
Azt már csak mi tudjuk, hogy az élő előadás nem volt olyan jó, mint lehetett volna. Úgy tűnt, mindenki csendben figyelt, és jól szórakozott. Az egészről felvétel készült, ami gyorsan felkerült a netre. Ezt látva így reagált nekem e-mailben egy szülő:
„Sikerült megnéznem az iskola honlapján a márc. 15.-i műsort. Hát valami csodálatos volt! Gyönyörű, színvonalas műsor, rég láttam már ilyen meghatót! Gyönyörűek voltak a gyerekek, gyönyörű volt a verbunk, és a "Boldogasszony anyánk..." még most is lúdbőrzik mindenem! Köszönöm, hogy ilyen közösségbe járhat a lányom! És nehogy félreértsen, nem "bevágodni" szeretnék, csak hálás vagyok, hogy van még ilyen közösség! Szép napot!”
Szívesen.
Karskó János
