Püsök Cintia fotói:
Dietrich Márk fotói:
Püsök Cintia fotói:
Dietrich Márk fotói:
A közösségi szolgálatról
Pár éve bevezették Magyarországon, hogy mielőtt leérettségizünk, ötven óra közösségi szolgálatot kell elvégeznünk. Ezt különböző civilszervezeteknél lehet ledolgoznunk, akiknek olyan munkát kell adniuk nekünk, mellyel segíthetjük őket, de nem olyan szinten, amiért más már fizetést is kapna. Ajánlott minden évben apránként gyűjteni az órákat, hogy mire végzősök leszünk, csak a tételekre koncentráljunk.
Én minél hamarabb el akartam kezdeni, hogy ne kelljen később ezzel bajlódnom. Budakeszin a művelődési házat kerestem fel ezzel a témával kapcsolatban, mert közel van az iskolánkhoz, és megtanulhatom a rendezvényszervezés alapjait.
A szolgálatvégzés során a legjobb élményem, hogy munkatársként tekintenek rám, és nyitottak a véleményemre, ötleteimre. Ahogy minden közösségben, itt is számít, mennyire tudnak együttműködők lenni, és belevonni a munkába. Kezdetben kicsit idegen volt számomra ez az egész, de néhány alkalom után jó viszonyba kerültem velük, és otthon éreztem magam. Sok mindent meg tudnak nekem tanítani, amik a későbbiekben jól jöhetnek, pl. plakátkészítés, mások meggyőzése, programok hirdetése, stb. Mivel nagyon rendesek velem az ott dolgozók, ezért a legtöbb órát ott szeretném teljesíteni, de szívesen gyűjtenék tapasztalatot más szervezeteknél is.
A diákságnak üzenem, akik még nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, azok szánjanak rá időt, hiszen segíteni másoknak/másokon jó, emellett az sem árt, ha kézbe kaphatjuk az érettséginket.
Obornyák Klaudia
N. H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága
Meg kell vallanom, az elején nem is akartam elolvasni. Rengeteg pozitív véleményt hallottam róla, sőt, sok ajánlás is érkezett hozzám, de ezek ellenére sem fűlött hozzá a fogam. Aztán egy unalmas, tévézős szombati napon valahogy megtaláltam a filmet. Egy töredékét láttam csupán, de annak a hangulata annyira megragadott, hogy elhatároztam, meglesem a könyvet is.
Nemsokára meg is szereztem, és látva a szüleim örömét, amely annak volt köszönhető, hogy én egy ilyen iromány iránt érdeklődöm, nagy kedvvel neki is kezdtem. Az első húsz oldal borzasztóan unalmas volt. Vontatottnak, erőltetettnek tűnt, már az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, ám végül mégis folytattam. Minél jobban belemerültem, annál többet szerettem volna olvasni belőle. Az író egyszerű stílusa észrevétlenül vezetett végig a könyvön. A történet néhol megnevetetett, máskor elgondolkodtatott.
A történet az 1940-es években, Angliában, egy szigorúságáról és eredményességéről híres magániskolában, a Weltonban játszódik, ahová egy új irodalomtanár, Mr. Keating érkezik. A férfi egyedi módszereinek és humorának köszönhetően a diákok többsége érdeklődni kezd a költészet iránt, ám a tanárok nem nézik jó szemmel az olyan oktatási formákat, amelyeket nem a legnagyobb fegyelem és a túlzott szigor jellemez. A történet hét fiút helyez középpontba, akik Mr. Keating által ösztönözve újraélesztik a Holt Költők Társaságát, természetesen a legnagyobb titokban. Azonban, azt még ők sem tudják, hogy ennek milyen súlyos következményei lesznek…
Amikor a végéhez értem, pár percig csak bámultam magam elé, próbáltam megemészteni azt, hogy vége. Hatalmas élmény volt olvasni, olykor el is felejtettem, hogy nem 2015-ben játszódik, mert annyira mainak éreztem a problémákat. Tanulás, szerelem, a szülők basáskodása, ezek mind-mind aktuális témák, mégis szerves részét alkotják egy régebbi műnek.
Személy szerint mindenkinek ajánlom, mert a nyelvezete egyszerű, a történet szórakoztató és komoly is egyben, valamint a kisebb fantáziájú emberek is képesek beleélni magukat. A film nagyon apró, jelentéktelen részletekben tér el a könyvtől, így annak a megtekintését is javaslom.
Kaulics Krisztina
A kampány címe: Szükség van rátok!
Te tudod, mennyit ér 200 Forint? Ha az iskola összes diákja csak ennyi pénzt beleadna, akkor ebből 51 000 forint gyűlne össze.
Tudod, hogy mit jelent ez? Ebből az 51 000 ft-ból többfajta szórakozási lehetőség (csocsó, Dart) fenntartható.
Egy csocsóasztal konkrétan 25 000 ft-ba kerül, egy Dart-tábla kellékekkel együtt pedig 5 000 ft-ból bőven kihozható.
Ez a két játék egy évben, hogyha mindennap legalább kétszer játszanak rajtuk, 100 ft-os használati díjjal 56 000 ft-ot hoz az iskolának, ami valljuk be, szép összeg. A gyűjtésből maradt 21 000 ft-tal együtt pedig már 78 000 ft van a perselyünkben. Ez az összeg egy iskola számára már kész vagyon, de a pénz mellett, ami nagyon fontos, hogy az iskolában eltöltött idő sokkal szórakoztatóbban telhetne el. Ki ne szeretne egy csocsót és egy Darts-ot a sulijába?!
Tudod, hogy tehetnél még többet magadért és barátaidért? Ismersz olyat, aki szívesen ajánlana fel rendezvényeinkre nyereményt? Vagy ismersz olyat, aki támogatni tudná céljainkat, terveinket?
Céljaink és terveink:
- a sportfelszerelések megújítása (gondolj csak a labdákra, az ugrókötelekre, a szőnyegekre, a dobbantóra stb.)
- a tanfelszerelések se a régiek már (számítógépek, mikroszkópok, térképek, filces táblák)
- karbantartás is szükségeltetik (ablakcsere, festés, szekrényfelújítás, lámpák kicserélése)
Erre természetesen nem elég a mi kis perselypénzünk, de ha ebben kapunk segítséget, szponzorokat, lassanként olyanná varázsolhatjuk az iskolánkat, amilyenné csak szeretnénk.
Mi azon leszünk, hogy rendezvények szervezésével és szponzorok keresésével egyre többet segíthessünk anyagilag a Nagy Sanyinak.
Javaslataitokkal keressetek minket vagy a DÖK-ösöket.
Végi Vanessza Laura, Szűcs Tamás, Kerekes András
„Mindegy, kik beszélnek hazád nevében? Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat, a haza nevében beszélni? Te hallgass hazádra. Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.” (Márai Sándor: Füves könyv - részlet)
Márai Sándor Füves könyv című könyvének 200. fejezete a hazához való viszonyulásról, a feltétlen hazaszeretet fontosságáról, így a hazának szentelt életről szól. Szerinte a hazáért tenni kell, és ezért nincs jogunk elvárni semmit. Márai gondolataival teljes mértékben azonosulni tudok. Ez a hazához való ragaszkodás vagy hűség nem keverhető össze az elszigetelődéssel. A mai világban a haza érdekeit nem képviselhetjük az ország határai mögé húzódva, egy elefántcsonttoronyból. Bár a hazánkért kell élnünk, de ez nem zárja ki az együttműködést, sőt inkább megköveteli azt. Ennek legfőbb okai az európai integráció és a trianoni békediktátum. Törekednünk kell mind a környező, mind Európa más népeivel való harmonikus együttélésre.
A mai fiatalságnak sok lehetősége van a kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás tekintetében, akár több ezer kilométeres távolságok esetén is. Ebben mi, Nagysanyisok még jobb helyzetben vagyunk, mert a Comenius, ezután az Erasmus+ a nemzetközi, míg a Határtalanul a nemzeti kapcsolatokat segíti elő.
Én személy szerint több ilyen projektben is részt vehettem. Ezeknek a heteknek nem az a céljuk, hogy Európa jövőjét, a nemzetállamok gondjait ott és akkor megoldjuk, hanem, hogy megismerjük egymást, és szerintem ez a legjárhatóbb út az integráció felé. Az ismeretlentől eredendően félünk, ezért a megismeréssel lehet a legjobban nyitnunk egymás felé.
Két Comeniusos projekten voltam. Az egyik az előítéletek leküzdése, a másik a népek közti hidak kereséséről szólt. Bár pont azokat a célkitűzéseket, amikre létrehozták őket, nem teljesítették, például a görögökről bebizonyosodott, hogy igazán szeretnek sziesztázni, és ezt a munka rovására is szívesen végzik, még ezek ellenére is előremozdította a népek közti közeledést, és így a haza ügyét is.
A hat nemzetközi és négy határon túli utam a gimnáziumi éveim legemlékezetesebb napjai közé tartoznak. Rengeteg barátság és élmény született ezeken a kirándulásokon. Mindig boldog szívvel gondolunk vissza a csehországi evésekre, a franciaországi kajakozásra, a kappadókiai utazásra vagy éppen a hollandiai együtt éneklésre. Ezek tükrében és visszaidézve Márai gondolatát azt kell mondanom, a haza érdeke mindenféleképpen az ilyen eseményekkel egyre közelebb kerül a hőn áhított célhoz...
Varga Bendegúz
A 2014/2015-ös tanévben, már harmadjára vett részt az NSJG csapata a dr. Mező Ferenc szellemi diákolimpián.
De…
…mi is ez pontosan? A válasz egyszerű, egy olyan internetes kvízverseny, mely a Magyar Diáksport Szövetség weboldalán található, és ahol megadott témákból feltett kérdésekre kell válaszolni.
…miért dr. Mező Ferenc nevét viseli a verseny? Mező Ferenc 1928-ban, az amszterdami olimpián szerzett aranyérmet, szellemi, pontosabban irodalmi kategóriában (ekkor még ilyen versenyszám is volt az olimpiai játékokon!), s tiszteletből nevezték el így a versenyt.
…hogyan került ide az NSJG csapata? Breimann Erzsébet tanárnő jóvoltából, aki 2011/2012-es tanévben rendezett egy olimpiai kvízt az iskolában az NSJG napokon. A diáknapi sikeren felbuzdulva pedig azt a csapatot nevezte a diákolimpiára, amelyet Berecz Natália, Berecz Katinka, Dózsa Bianka és Kiss Dorottya alkotott, és amely az iskolai vetélkedő győztese volt.
…milyen versenyszámok vannak? A „sportágak” : olimpikonjaink képének felismerése, az olimpiákon szerzett érmeik száma, olimpiai totó, stb.
Az első évben (2012/2013) próbajelleggel indult a csapat, de már itt is ügyesek voltak. A 60 indulóból a középmezőnyben végeztek, ami szép eredmények mondható. A gyakorló év után úgy gondolták, hogy miért ne próbálkozzanak meg még egyszer.
A 2013/2014-es „szezonra” a megszokott csapat, egy fővel bővülve (velem) ismét nekivágott „az olimpiának”, immár éles bevetésben. Tíz fordulón keresztül versengtünk a legjobb 24-be kerülésért, hiszen ennyi iskola együttese jut be az országos elődöntőbe. A kérdések sikeres teljesítésével elég pontunk gyűlt össze ahhoz, hogy továbbjussunk. A 24. helyen végezve indult neki a csapat az országos elődöntőnek, amelynek Ajka adott otthont. A kiválóan szereplő ötös végül a 16. helyen végzett az országos döntőben.
„Kvótát szerezve”- a 2014/2015-ös tanévben Breimann tanárnő ismét benevezte a csapatot a diákolimpiára,amely maradt a bevált felállásnál, igaz Kiss Dóri már csak segítőként vett részt, mivel egy évvel korábban már elballagott. Erre az évadra ismét megadott témakörökből kellett készülnünk: a 2014-es szocsi téli olimpia, az 1980-as moszkvai olimpiai játékok, vízilabda az olimpiákon (1896-2012), valamint a labdarúgásban, az 1-3. helyen végzett magyar válogatott eredményei. Idén 7 forduló kérdéseit kellett a legjobban megválaszolni a top 24-be jutásért. Nos, az idei akadályt könnyen teljesítettük, sőt még telitalálatos fordulónk is volt. A végelszámolásnál összesített pontszámunk a 21. helyre volt elég, ami országos elődöntőt jelentett. Az ismét 12-12 csapatra osztott mezőny egy része Vácott, míg a többiek Ajkán versenyeztek, az országos döntőbe jutásért. A döntőbe mindkét helyszínről az első négy helyezett jutott be. Március 8-án Vácra utazott csapatunk. A fordulókban ugyan nem vett részt Berecz Katinka, de a sikeres szereplés hallatán, és testvérét pótolván, velünk tartott, s elkészítette a 3 perces prezentációt, a kiemelkedő női olimpiai bajnokok témakörben. Az első márciusi vasárnapon 7 versenyszám várt ránk, de mindezek előtt, a team coach-a, Breimann tanárnő először, „felmérte” a váci helyszínül szolgáló iskolát, majd buzdított minket a feladatokra (talán jobban is izgult, mint mi). Az elődöntő fordulóiban részletesen kérdeztek a megadott témákból, tehát igényes készülést kellett. A bő 2,5 órás versenyen végül a kilencedik helyet csípte meg a mi kis team-ünk, 37 ponttal. A záróakkord az eredményhirdetéssel ért véget.
Csapatunk a zsűri elnökétől, Wichmann Tamástól, kilencszeres világbajnok, kétszeres olimpiai második helyezett kenustól vehette át a részvételért járó oklevelet. A nap végén Breimann tanárnő köszönetet mondott nekünk az indulásért és elért eredményünkért.
A cikk írásáig, sajnos, még nem tudjukaz országos végeredményt, de tippünk a középmezőny helyeinek valamelyike.
A csapatban egyedüli fiúként… Teljes nőuralom, ha szabad így fogalmaznom. A fordulók során igazi csapatmunka volt, ami azért nem volt zökkenőmentes, hiszen egyszerre sok mindent kellett nézni és keresni, így megosztva dolgoztunk. Ugyanakkor számomra, a team egyetlen srácaként, élmény volt együtt részt venni a versenyen egy hölgy csapattal!
Feladatok az olimpián Résztvevőként mindig sok felkészülést igényel egy olimpia. Így van ez a valóságban, és így volt ez az internetes vetélkedő során is. Az izgalmasabbnál izgalmasabb, érdekesebbnél érdekesebb feladatok bizony maximális összpontosítást igényeltek. A fordulók során pedig még jobban volt szerencsénk megismerni a közelmúlt olimpikonjait, így ha azt halljuk a televízióban majd, hogy Wichmann Tamás, tudjuk, hogy kire is gondolnak, és milyen eredményekkel büszkélkedhet.
Ezúton is köszönjük Breimann Erzsébet tanárnőnek, amiért egy ilyen versenyben részt vehettünk, igazi élmény volt!
Papp Csaba 11/A
A 29-es terem
Ezt a termet mindössze hét hónapja tudhatja a magáénak a 9. A osztály, de ha máséban nem is, a saját nevemben kijelenthetem, hogy a szívemhez nőtt. Itt zajlanak az izgalmas történelemórák az izzasztó dolgozatokkal, ezen a helyen oktatják a magyar nyelvet és irodalmat, valamint a beszélgetés terén igen aktív osztályfőnöki órák is itt kerülnek megrendezésre.
Ami a kinézetet illeti, a termünk nem tűnik ki a többi közül. Szerencsére az első osztálydekorációs verseny alkalmával megszabadultunk attól a látszólag teljesen értelmetlenül lelógó hálótól, amely mint kiderült: a Nílust jelképezte. Az elmúlt pár hónapban rengeteget alakítottunk rajta, a díszeket pedig igyekeztünk megóvni. Ennek meg is lett a gyümölcse, a téli dekoráció első helyezést ért el. Jelenleg is készülünk a tavaszi versenyre, és reméljük a legjobbakat.
Fontos megemlíteni a termünk egyik pozitívumát is, ez pedig nem más, mint a konyhából felszűrődő ételek páratlan, ugyanakkor erős illata, mely segítségével a menzások előre tudják, hogy mit fognak ebédelni. Igaz, ennek hátránya a friss levegő hiánya, amely az egyébként is fullasztó órákat még elviselhetetlenebbé teszi.
Azt se feledjük el, hogy a 29-es mennyi szomorú, dühös vagy boldog pillanatnak adott helyet az osztályunk rövid története során, annak ellenére is, hogy ez igen rövid, mondhatni egy Mácsár tanárnővel tartott órának felel meg. Számtalan poénos mondat röppent már fel, és sok minősíthetetlen dolgozat íródott meg.
A dekoráláskor mindig nagyon jól érezzük magunkat, ezekben a nagy munkálatokban pedig közelebb is kerülünk egymáshoz. A falunkon függő szőnyegen látható kék és sárga cetlik is egy viccekben gazdag órára emlékeztetnek bennünket. Az egyik osztálytársam például a rossz tulajdonságokhoz egyetlen szót tudott csak írni: TÖKÉLETES. Ezt senki sem merte vitatni.
Még év elején, mikor tapasztalatlan NSJG-s diákokként megpróbáltuk kidíszíteni a termet, történt egy apróbb baleset, melynek nem lett következménye, és meg is úsztuk a dolgot. Az egyik szünetben a fiúcsapat a lámpára szeretett volna felakasztani pár apróságot, ám az egy rossz mozdulat miatt az leesett. Áfra tanár úrnak kellett visszaszerelnie a leszakadt fényforrást. Utólag átgondolva ez nem vicces eset, azonban akkor és ott valamiért mégis nevettünk rajta.
Olyan is előfordult, hogy egy unalmasnak ígérkező óra előtt néhány srác gondolt egyet, és eltorlaszolta a termünk ajtaját - belülről. Ezzel nem is volna gond, legalábbis egy diák szemszögéből, ha az ajtó nem kifelé nyílna. Ehhez kapcsolódik az is, amikor kiesett a kilincs. Amíg el nem hárították ezt a jelentéktelen problémát, mi gyakran figyeltünk fel arra, hogy még a nyelvi 1-ben is hallatszik, ahogy becsapják az ajtót, a kilincs pedig csörömpölve ér földet.
A kellemes emlékeim közé sorolom azt a magyarórát is, amelyet a karácsony szellemében töltöttünk el. Huszti tanárnő egy igazán kedves, nem tudom, vagy nem akarom más jelzővel illetni, szeretnivaló játékkal lepett meg minket. Borítékokat hajtogattunk, ráírtuk a nevünket, majd körbeadtuk. A lényeg az volt, hogy aranyos, jókívánságokkal teli cetliket jutassunk az osztálytársainkhoz. Ez ugyan nem feltétlenül csak a 29-eshez köthető, de nekem erről a teremről egész biztosan eszembe fog jutni az első karácsonyi időszakom a Nagy Sanyiban.
A 29-es tele van hibákkal. Már maga az elrendezés is ad neki egy különös, nyomott hangulatot, legalábbis az én meglátásaim szerint. Szinte sosincs ott jó levegő, a tárgyak néha szétesnek benne, legyen szó padokról, lámpákról vagy ajtókról, ez mégsem zárja ki azt, hogy szeressük. Az ott lejátszott párbeszédek, átszenvedett órák és vidáman eltöltött percek számítanak igazán.
Kaulics Krisztina
Szakkörök: Amikor tanárnő fölajánlotta ezt a lehetőséget, én személy szerint egy kicsit különlegesebbnek éreztem magam a szokottnál, ugyanis már régóta írogatok, és mindig is nagy befolyással rendelkezett az életemre az írás. Az első szakkörön nagyon meg voltam szeppenve, még úgy is, hogy volt itt olyan ember, akit már rég vagy régebbről ismerek, de aztán megismertem a többieket, és minden aggodalmam a semmibe foszlott. A társaság tehetségesebbnél - tehetségesebb emberekből áll. Néha meg is szoktam azon lepődni, hogy annak ellenére, hogy sokan idegenek vagyunk egymás számára, mégis milyen jól tudunk együttműködni. Persze ilyenkor mindig arra gondolok, hogy bár nem ismerjük egymást, az nem azt jelenti, hogy nincsenek bennünk közös dolgok, elsőnek itt van mindjárt az írás és az írás szeretete. De ezenkívül még sok-sok más. A szakkörök gyakran nevetésbe fulladtak, így nagyon szívesen jöttem. A legkedvesebb emlékem, mikor kommentálni kellett a fényképeket az NSJG honlapjáról, hát az valami fenomenális volt. De ennél még sokkal jobb és számomra viccesebbnek mondható dolgok történtek a hétvégén, amit Esztergomban töltöttünk.
Hétvége: Egy rövid buszút után meg érkeztünk a szállásra, ahonnan egy rövid pihenőt követően felmentünk az Arany-hegyre, ami felért egy jó kis tornaórával, de a látványért megérte. Este pedig átmentünk Szlovákiába a Mária Valéria hídon, a sok fény az éjszakában, az esztergomi bazilika kivilágítva, a finom szlovák kofola, mind-mind örök emlék lesz. A nap fénypontja mégis a keresztből-egyenesbe játék volt, ami sokaknak nagy fejtörést okozott. Reggel kómás fejjel levánszorogva fiúk nagyon örültek a kiadós reggelinek. Utána egy kis írás következett, majd egy Duna-parti séta. Ebéd után egy újabb érdekes feladat következett, ún. rapidrandi, ahol egy kicsit közelebbről megismertük egymást. Egy kis írás, majd vacsora. Aztán felsétáltunk a bazilikához, hogy közelebbről is megcsodáljuk. Hazatérve ismét játszottunk. Ez után kipurcanva bedőltünk az ágyba. A mai nap az utolsó, amit itt töltünk. Szerintem sokan sok szép emlékkel fogunk hazamenni. A hétvége alatt megtanultam, hogy az írás olykor nehéz, hisz gyakran az embernek nincs ihlete, de végül is a végeredmény a fontos, nem pedig az odavezető út.
„A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.”
- Émile Zola
Kiss Virág
Fekete-fehér
Rávághatnánk azonnal, hogy ezek csak színek. De megvizsgálva belegondolunk, igazából nincsenek is színek. A fénytörés az az ok, ami miatt definiálunk színeket. Akkor meg? Mik is ezek? Egyesek embertípusokat jellemeznek velük. De ezen is elgondolkodva rájövünk, hogy senki sem teljesen rossz vagy csakis jó. Szerintem mindenki szürke és annak több árnyalata ( itt nem utalok a könyvre/filmre). Akiben több a jóság, az világosabb szürke. Akiben több a gonoszság, az sötétebb szürke. De a jó és a fény még a legsötétebb szívekben is ott lakozik, tehát semmi sem fekete- fehér.
Püsök Cintia
Fekete-fehér
Tarkabarka lábnyomok a réten,
mögöttük én vagyok,
és nagyítóval keresek
egy elveszett gondolatot.
Fekete volt a széle,
a közepe pedig fehér.
Nem volt benne más egyéb,
talán egy kis hupikék.
Na, meg most, hogy így
jobban belegondolok;
mégis inkább színes volt,
mint az éjszakai csillagok.
Németh Barbara
Ez nagyon nehéz „foglalkozás”. Rengeteg feltételnek kell teljesülnie egy gyönyörű fotó születéséhez. Egyrészt szükséged van minimum egy pár vastag talpú bakancsra, mert elképzelhető, hogy le kell járnod a lábad, mire találsz valami érdekeset. Másrészt egy fényképezőgépre, amit ki kell ismerned annyira, mint ahogy a legjobb barátodat ismered. Harmadrészt kell hozzá képzelőerő, szemfülesség és szerencse. Biztos vagyok benne, hogy egy csoda nem fog magától az öledbe hullani. Sokszor nem is azok a legérdekesebb dolgok, amik a szemünk előtt vannak, inkább elrejtőznek előlünk csakis arra várva, hogy lencsevégre kapja őket valaki. A képek többsége pedig elmosódott paca lesz, főleg ha állatokat szeretnél fotózni, mert azok nem maradnak neked nyugton, amíg kattintasz egyet. Gyorsnak és mázlisnak kell lenned. Az égi jelenségek mér egy fokkal könnyebbek (persze itt nem a villámok fotózásáról beszélek), mert az ég színe nem múlik el olyan hamar. A felhőknél is sietned kell, hiszen az alakjuk nem vár meg. A fényekkel is lehet játszani. Csodálatos dolgokra képesek. Életet visznek egy amúgy unalmas témába, pl.: mohapárna vagy víz. Szimplán a fény törése a lencsén is lehet egy kép. De ezzel óvatosan kell bánni, mert tönkre teheti az érzékeny felületet. Ugyanakkor csinálhatod fordítva is, eltakarod a fény útját, pl.: gyűrött folpackot tekersz a lencse köré és keretezheted a képet. Aztán ott van a photoshop. Egy jó programmal még többet hozhatsz ki a képeidből, még izgalmasabbá lehet tenni őket. Persze az eredeti mindig szebb, csak ügyesnek kell lenni.
A nehézségei ellenére én nagyon szeretem, szívesen tanulnám is kicsit jobban, és persze nem ártana beszereznem egy profibb fényképezőgépet. Az sokat segítene, de telefonnal is lehet szépségeket alkotni.
Püsök Cintia